5.fejezet

Az ágyamban ébredtem, másnap reggel. Olyan gyorsan ültem fel, hogy meg is szédültem, szóval kénytelen voltam visszadőlni.

- Mi történt tegnap este? - bámultam a fehér plafont meredten, de csak azért sem akart az eszembe jutni. Annyira emlékszem, hogy Olivérrel táncoltam, utána pedig egy sötét helyen pisiltem, aztán....megint Olivér arca ugrott be, de semmi konkrét eseményt nem tudtam hozzá kötni.

- Mi a franc...? - mérgelődtem.

*****

- Nagyon nyúzott vagy! - így köszöntött hétfő reggel Fanni.

- Köszönöm. Én is szeretlek. - dobtam be a táskámat a szekrényembe.

- Na...! Most mi van? - lökdösött.

- Semmi. Nincs jó kedvem. - motyogtam. - Fáj a fejem, a pénteki buli óta. Főleg mikor próbálok visszaemlékezni rá.

- Annyira berúgtál? - nevetett jóízűen.

- Nem...annyira homályos az egész... - fintorogtam. - Mellesleg nem tudom, hogy melyikünk volt jobban beállva... - mondtam szúrósan. - Lehet Olivér bedrogozott...? - vetettem fel az ötletet. Igazából ezen filóztam egész hétvégén.

- Nem szívok semmit, szivi. - tűnt fel mögöttem Olivér, mire ugrottam egyet ijedtemben.

- HÉÉ! - hurrogtam le. - Ne ijesztgess!

- Pedig pont olyannak tűnsz, aki képes bedrogozni egy lányt, hogy elcsábítsa és elvigye valahova... - szűkült össze Fanni szeme.

- Bébi. - szexi félmosoly. - Elhiszed, hogy nincs szükségem anyagra, hogy elcsábítsak valakit? - vigyorgott a bajusza alatt Olivér. Igaza van. Ahhoz elég a puszta kisugárzása és kinézete.

- Elhiszem. Sajnos. - hagyta annyiban Fanni. - Na megyünk órára?

- Mindjárt megyek. - legyintettem, majd Olivér felé fordultam, aki csillogó, csokoládébarna szemeivel vizslatta, mosolyogva az arcomat.

- Beszélj! - néztem rá szigorúan.

- Hm? - somolygott még mindig.

- Tudom, hogy történt valami a buli után. Csak nem tudok visszaemlékezni....- masszíroztam a fejem.

- Jó buli volt. - pöckölt finoman állon, majd izmos karja súrolta az enyémet, miközben elhaladt mellettem, az osztály felé. Testemet bizsergés járta át, azon a helyen ahol érintkeztünk. De miért van rám ilyen hatással?

*****

Szerencsére még időben beértem a terembe, a tanár előtt. Nem lenne szerencsés, ha irodalom óráról és azon is belül a Bibliáról lekésnék...

- Na gyerekek! Foglaljatok helyet. - mondta a tanár, miközben én még mindig a helyem után szaladgáltam. A gond csak az volt, hogy nem Fanni ült a padom túlsó felén, hanem...Olivér.

- Mit keresel itt? Fanni hol van? - nézelődtem a teremben, de a barátnőm nem volt sehol.

- Azt mondta, hogy nincs túl jól és hazament. - nyitotta ki a könyvét Olivér.

Valami itt nem stimmel.... - gyanakodtam.

- És te miért ültél mellém? - tudakoltam halkan, de ahhoz közel kellett hajolnom hozzá. Még egy hiba. Mikor Olivér felnézett rám, olyan közel került hozzám, hogy hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Megszeppentem.

- Ez volt az egyetlen üres hely. - miközben beszélt a számat bámulta, szinte le se vette a szemét róla, csak akkor mikor megköszörültem a torkom, hogy jó lenne ha a szemembe nézne. Mondjuk nem mintha az sokkal jobb helyzetbe hozott volna. Sőt...amint belenéztem mélybarna szemeibe, a fejem elkezdett zúgni és bevillant egy kép. Egy árnyékról.

- Ah...mi volt ez? - kérdeztem hangosan, mire az osztály minden egyes szempárja rám szegeződött. Én viszont képtelen voltam velük foglalkozni, mert a fejem még mindig lüktetett.

- Lara! Valami baj van? - a tanár szigorú hangneme kizökkentett. A fejem zúgása megszűnt, én pedig újra jól voltam.

- Igen, elnézést. - hajoltam meg.

Mégis mi volt ez? - morfondíroztam. Nem tudom miért, de valami legbelül azt súgta, hogy a dolgok mostani szerencsétlen lefolyása Olivér érkezéséhez köthető. Ha jobban belegondolok, azóta ilyen különös minden, hogy Ő idejött. Valami nagyon stimmelt a sráccal, ebben biztos voltam.

- Lara! - állított meg a tanár, az óráról kifelé menet.

- Igen? - torpantam meg. Csak ne szidjon le nagyon...anya nem örülne még egy igazgatóinak.

- Lenne egy kis feladatod. Egy pár-alkalmas feladat. - mondta, de nem igazán tudtam rá koncentrálni, mert Olivér megállt szorosan mellettem, mintha csak engem várna, hogy menjünk együtt az ebédlőbe.

- Mi? - cincogtam.

- Olivér eléggé le van maradva a Bibliából, és mondtam neki, hogy te jó vagy magyarból. Remélem nem gond, ha néha, mondjuk...egy héten egyszer korrepetálnád. Csak amíg átmegyünk a leckén.

- Ööö....ööö....- Ez most komoly? - Hogy...ne. - dadogtam.

- Köszönöm! Viszlát! - intett a tanár, majd kiszaladt a teremből.

Rögtön Olivér felé fordultam, aki sejtelmes mosollyal nézett a szemembe.

- Tényleg képtelen vagy egyedül benyalni a leckét? Miért kellek én hozzá? - morogtam. Király! Egyel több alkalom, hogy a közelemben legyen. Ki tudja, mik fognak még történni velem. Legközelebb megtámad egy zombi?

- Izgibb, ha te magyarázol. Imádom ahogy a szavakat formálod, azzal a csinos kis száddal... - csípett bele párnáimba, mire rögtön ellöktem a kezét.

- Naa!!! - kiáltottam, de ő már rég kislisszolt a teremből.

- Ma délután nálad! - hátra se nézett, csak intett.

- Istenem! Mit tettem, hogy így büntetsz?! - rimánkodtam a plafon felé. - Legalább ne lenne ilyen dögös...